Tunézia történelme
Tunézia ősidők óta a közel-keleti és a mediterrán népek találkozási helye. A terület őslakosai a berberek, akikről még ma is csak keveset tudunk, valószínűleg Kr.e. 8000 körül telepedhettek itt le. Tunézia történelme tulajdonképpen a föníciaiakkal kezdődik, akik fejlett kereskedőbirodalmat hoztak létre, megalapították Karthagót, Sousse-t (Hadrumetum), és Tuniszt (Thunes).
Az ókori évszázadokat a görögökkel és a rómaiakkal való versengés jellemezte a Földközi-tenger feletti kereskedelmi és katonai fennhatóságért. A régészeti emlékek többsége a pun Karthágó pusztulásával kapcsolatos, amikor is a harmadik pun háború végén, Kr.e. 146-ban a rómaiak eltörölték a föld színéről a várost. A római fennhatóság után a terület a vandálok, később pedig Bizánc uralma alá került, majd csakúgy, mint Észak-Afrika más területein, az iszlám felemelkedése itt is mindent elsöpört. 670 körül 150 ezer arab harcos foglalta el Ifrikíját -a mai Tunéziát -, megalapították Kairouant,a szent várost, egyben a nyugatra való további terjeszkedés kiindulópontját, erődök, mecsetek, vízvezetékek épültek. 1236-tól a térséget a Hafszida dinasztia uralta, akik a fővárost az akkori Mahdia helyett Tuniszba helyezték át.
A következő évszázadokban Tunézia az egymással versengő nagyhatalmak hadszínterévé vált. 1535-ben V. Károly végül bevette Tuniszt, de a terület spanyol fennhatósága csupán 40 évig tartott, a törökök Algéria után erre a vidékre is kiterjesztették fennhatóságukat. A központosított uralom azonban Isztambulból irányíthatatlan volt, a tényleges hatalmat a Husszeinida dinasztia gyakorolta. A felemás állapot 1881-ban szűnt meg, mikor a növekvő francia fenyegetettség katonailag is megmutatkozott, az ország elméletileg francia protektorátussá, gyakorlatilag gyarmattá vált.
Bár Franciaország a II. világháború kezdetén összeomlott, tunézai befolyása 1955-ig tartotta magát. Ekkor tért haza addigi száműzetéséből Habib Bourguiba, aki, mint a tunéziai nacionalizmus megtestesítője, 1956-ra kivívta az ország teljes függetlenségét. Új települések, iskolák, kórházak épültek, majd a nyolcvanas években a nagyberuházások zöme is megvalósult (2 villamosított vasútvonal, ipartelepek, repülőterek, gátak, csatornák, csővezetékek, idegenforgalmi központok). Tunézia ma független köztársaság, Észak-Afrika legfejlettebb és legnyugodtabb országa.
A berber kalózok egykori búvóhelye kaput nyitott az idegenforgalom előtt, és a fokozott iparosítás ellenére a napsütötte afrikai táj és a hosszan elnyúló mediterrán partvidék páratlan szépségével várja az idelátogató turisták millióit.