Törökország olcsó utazás, nyaralás, üdülés információk
Magyar állampolgárokra vonatkozó vízummentesség
2014/5881 számú Miniszteri Bizottság döntése értelmében, mely 2014.02.07-én 28906 számú Hivatalos Közlönyben jelent meg, 2014. február 9-ével életbe lépett a magán útlevéllel rendelkező magyar állampolgárok
Törökországba történő vízummentes belépése. A vízum nélküli beutazás szabályai a következők szerint történik.
- Magánútlevéllel rendelkező magyar állampolgárok turista céllal Törökországban, az első belépéstől számítva 180 napon belül maximum 90 napig tartózkodhatnak vízummentesen.
- Munkavállalói , tanulmányi , tudományos kutatói és egyéb céllal történő utazások esetében továbbra is Külképviseleteinken előre kell igényelni a belépéshez szükséges feltételekhez kötött vízumot, tehát ezekben az esetekben a vízumkötelezettség fennáll.
Az útlevélnek a hazautazástól számítva 6 hónapig érvényesnek kell lenni.
Törökország időeltérés
A közép-európai időszámításhoz képest, Magyarországhoz viszonyítva +1 óra az időeltérés.
Törökország repülési idő
Antalya Budapestről kb. 2 óra 30 perc. Poggyász súlyhatár általában 20 kg/fő
Törökország hivatalos nyelv
Török, de sok helyen beszélnek angolul és németül is.
Diplomáciai képviselet
Magyarország Nagykövetsége
Layos Kosut Caddesi No.2., 06 650
Yildiz, Cankaya, Ankara
Tel: (00 90 312) 442 2273
Fax: (00 90 312) 441 5049
Magyarország Főkonzulátusa
Metrocity Millenium A Blok, Büyükdere Cad.
No. 171, 1. Levent 34330 Istanbul
Tel: (00 90 212) 225 5519
Fax: (00 90 212) 296 8248
Törökország Nagykövetsége
1062 Budapest, Andrássy út 123.
Tel: (06 1) 344 5025
Fax: (06 1) 344 5143
Törökország transzferidők
Kérjük vegyék figyelembe, hogy a szállodák fekvésének sorrendjében történik az érkezés illetve az indulás.
Törökország elektromos áram
220 V. Szinte minden szállodában használható a magyar szabvány szerinti dugós csatlakozó.
Törökország hivatalos pénznem
Új Török Líra (TRL). Váltópénz 1 YTL =100 kurus. Javasoljuk US dollár vagy EURO váltását, mellyel általában fizethetnek is. Bankautomaták korlátozottan állnak rendelkezésre. Hitelkártyák: American Express, Visa, Mastercard
Törökország autóbérlés
Minimum 21 éves életkor és legalább 1 éves jogosítvány megléte szükséges. Nemzetközi jogosítvány kiváltása is ajánlott, melyre a Központi Okmányirodában van lehetőség. Törökországban a nemzetközi közlekedési előírások érvényesek, a biztonsági öv használata kötelező. A Török Riviérán a vezetési stílus kulturált, ezért az autóbérlést irodánk is javasolja.
Egészségügyi ellátás
A kórházak felszereltsége megfelel a követelményeknek. Ajánlatos a naponta szedendő és speciális gyógyszereket magukkal vinni. Szúnyogok elleni riasztószer és magas faktorszámú napozótej is ajánlott. Sürgős orvosi ellátás igénye esetén forduljon a szálloda személyzetéhez.
Törökország közlekedés
A közúti közlekedést a kiváló szolgáltatást nyújtó távolsági autóbuszjáratok segítik. Az egész országot behálózza a több, mint 200 busztársaság sok ezer vonala, a buszok nagyon jók, légkondicionáltak, egyes társaságok hostesseket is alkalmaznak. A természeti adottságok miatt a török vasúthálózat ritka, a legfontosabb az Isztambult Ankarával összekötő vonal, ahol napi 8 vonatpár közlekedik. A turisták számára a városokon belüli közlekedésre az úgynevezett dolmus, vagy gyűjtőtaxi ajánlott, mely igen sűrűn jár, és a viteldíj is alacsony. Itt gyakran alkudozni is lehet Mivel az Égei Riviérán a vezetési stílus kulturált, ezért az autó- és motorbérlést irodánk is javasolja, ehhez érdemes azonban alaposan tájékozódni, mivel az árak igen különbözőek lehetnek.
Törökország vásárlás
Minden sarkon kellemes, szívélyes és barátságos, mindig vidám emberekkel találkozhatunk. Vendégszeretetüket gyakran bizonyítják, a turistákat szívesen hívják meg egy csésze teára. Sokszor a magyar szó hallatán még kedvesebben állnak hozzánk, gyakran még egy-két szót is tudnak a nyelvünkön. Az üzlettulajdonosok soha nem sietnek, és készek teljesíteni a turisták minden kívánságát. Vásárláskor induljunk ki abból, hogy keleten az alku bizonyos fokig elvárt művészet és játék egyben. A bazárok ebből a szempontból talán olcsóbbak, nagyobb az alku lehetősége is, de vigyázni kell, hogy milyen minőségű árut vásárlunk meg.
Törökország ételek-italok
A világszerte híres török konyhát talán már nem is kell bemutatni, a tiltott sertéshús helyett a marha- és borjú-, a bárány- és birkahús, a bor helyett pedig a sör (Efes) és az ánizspálinka (raki) fogyasztását részesítik előnyben. Mindenhez erős fűszereket használnak, amely eleinte szokatlan lehet. Főbb nemzeti ételeik a sis kebab, a döner kebab, köfte, piláf, ezek mindegyike a görög gyros-hoz hasonlít. Mogyorós, diós, mandulás, pisztáciás, mézes-cukros édességeik arabos jellegűek, nekünk sokszor túl édesnek tűnnek.